2013. november 30., szombat

Kalandos kalendárium 2014




Módosítottam pár alapdolgon: a címen - Szonja szerint ez nagyon jó cím lett - és az állatkert helyett a természet lágy ölén kalandoznak a szereplők. Már csak néhány hónap hiányzik, ami szerintem napok (illetve éjszakák) kérdése. Szóval ott lesz a fa alatt! :) A teljes verziót majd akkor és ott.

2013. november 8., péntek

Köd kérdés


Hetek óta köd szállja meg a sóskúti völgyet. És nem csak korán reggel, de van, hogy egész délelőtt itt időzik a sűrű massza fölöttünk. 90%-os páratartalomban pislogunk ilyenkor, hogy olyan, mintha a felhők elaludtak volna a kertekben. Ébresztő, felhők!!! -  már elmúlt 11 óra!

Mi történhet ilyenkor? Talán elromlott a Nap kávéfőzője? 

2013. november 7., csütörtök

Pályaválasztás


Minden gyerek életében elérkezik az a pillanat, amikor kiszemel magának egy hőn áhított hivatást, amivel majd felnőtt korában szeretne foglalkozni. Így lesznek óvónénik, állatorvosok, fodrászok, régészek, szakácsok, autószerelők stb. stb. (mert olyan gyerekről nem hallottam még, aki azt mondta volna, hogy ő jogász, közgazdász, informatikus, marketinges, dizájner szeretne lenni.) 

Szonja is kitalált magának egy szakmát. Egy évig toronydarus szeretett volna lenni. (Igazi lányos szakma... de elfogadtuk a döntését) Aztán a lovak iránti szerelme felülírta a terveit és nemrégiben kijelentette, hogy ő lovas lesz. Örültünk a választásnak, mert mégiscsak kevésbé veszélyes, mint a toronydaru tetején üldögélni. Habár, óvatosan megjegyeztük, hogy olyan foglalkozás, hogy csak úgy sétálgat a lovával egész nap, olyan nagyon nincs is igazán.  Hacsaknem... rendőr lesz. 

- Igeeeen! Lovasrendőr leszek! - csillant fel a szeme. Nővéremmel negyed órán keresztül sírtunk a nevetéstől amikor elképzeltük pöttöm Szonját rendőrként egy pónilovon, aminek oda van erősítve a fejére a sziréna, hogy aki esetleg nem hisz a szemének, az is tudja, hogy egy rettegett pónilovas minirendőrrel áll szemben. Ez az álom tegnap vacsora közben annyiban módosult, hogy néha fellépnek majd. Énekelni fog, lóháton, mikrofonnal a kezében. A színpadon. Olyan dalokat fog énekelni, amiket az autóban is hallgatunk. Szóval gyerekdalokat éneklő pónilovas rendőrelőadóművész. Itt tartunk most. 

De szerencsére van még jó pár éve rá, hogy kiforrjon a végső elképzelése. Kíváncsian várom! :)

2013. november 6., szerda

Az év állatkertje 2014



Egy év kihagyással újabb naptár előkészületben! Még a vázlatok fázisban vagyok, de remélem még idén elkészülök vele. :)

Lencsi és Lonka (a kazalhajú kislány a kék madarával a hajában) járja majd végig az állatkertet. 

Januárban már megpróbálkoznak a medve felébresztésével, de se a kávé, se a hangosbemondóba csipogó madár nem jár sikerrel. 

A következő hónapban farsangi bulit csapnak az apróságok. A pók katicának, a földigiliszta pillangónak öltözik és a katica jelmezére is fény derül februárban. 

Márciusban a zsiráf életében először eszik vattacukrot, méghozzá kedvenc búvóhelyén. 

Áprilisban természetesen húsvét.

Májusban pedig fergeteges szülinapi bulit csapnak az állatok Szonja tiszteletére. :)

Lesz még balettóra, strandolás, hullócsillagvadászat, találkozás a szellemekkel és persze Karácsony! De nem lövök le minden poént. Hm, de. Azt hiszem mind leírtam...