Múlt pénteken írtam - és rajzoltam - egy katicáról.
Róla:
Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz. (Sejthettem volna, de nem tudtam.) Amikor az autóban megláttam, megörültem neki. Aztán megszámoltam a pöttyöket. Ott és akkor úgy döntöttem hazahozom a melegbe. Kint éppen mínusz sok fok volt.
Itthon a citromfára tettem, mert ott épp ilyen esetekre tartogatunk pár levélnyi levéltetvet. Aznap nem láttuk már. Másnap a konyhapadlón sétálgatott, amikor Szonja rátalált. Első pillantásra nagyon megörült neki. Második pillantásra megszámolta a pöttyöket, és boldogan újságolta, hogy ez a katica HÉTpettyes! (ennyit a kiválasztásról és az esélyegyenlőségről ugyebár...)
Anyuékat vártuk vacsorára, és amíg főztem, Szonját is kértem, hogy foglalja el magát valamivel. Hát így kezdődött:
"Szia, Caca! Gyere, készítek neked egy lakást."
Első próbálkozásként a papírkoronájába rögtönzött egy kellemes kis helyet berendezni, de a katica ugye mindig kimászott. Ha meg letakarta, akkor sötét volt neki - bár ezt megoldotta: világítást is tett be neki. De letakarva különben sem látszott, hogy mit csinál. Így telt el negyed óra. Aztán egy kicsit kétségbeesett. Mármint Szonja. (Bár szerintem Caca is...) A borsóleves már főtt, épp a rakott krumpli közepén tartottam, amikor is fogtam egy Stühmer szaloncukros dobozt, kiborítottam a tartalmát - nem sok maradék volt benne - és a kezébe adtam az üres, átlátszó dobozt:
- Ehhez mit szólsz? - és nyomtam egy puszit a fejére.
Felcsillant a szeme. Láttam, hogy tele lett új ötletekkel. Először körbematricázta a dobozt: virágok, kis zászlók, egér, cica, pillangó, szamóca. Ilyenek. Csupa nyári hangulat. Körbekötötte egy rózsaszín összefonott fonállal, masnit kötve rá természetesen. Készített képet a falra: CACA felirattal és katicarajzzal. A doboz aljára egy horgolt poháralátét került szőnyeg gyanánt. Arra három nemezbogyó és egy arany kavics, ahol üldögélhet. Egy jagermeister-es pohár, amiből étkező készült, csíkokra vágott citromfa levelekkel megterítve. Egy kindertojás belső, puha zöld levéllel bélelve lett az ágy. Készült még TV is, amibe műsort is választottunk: a Csodabogarakat nézheti. (De ez a TV elég sok helyet foglalt, szóval hamar kikerült a szórakoztatás ezen csatornája) És végül belógatott egy darab fonalat arra az esetre, ha ki szeretne jönni, természetesen pár hasznos instrukcióval ellátva. Szóval még vészkijáratra is gondolt.
A doboz tetejére szúrtunk jópár lyukat, hogy legyen egy kis szellőzés.
Mellé kerekített egy kis kertet, rajzolt figyelmeztető táblát: madaraknak TILOS! Leírta, hogy CACA kertje, CACA a KATICA és órákon keresztül beszélgetett és játszott vele.
Hétfőn bevitte megmutatni az oviba újdonsült barátját, pedig a héten éppen téli állatokról tanulnak.
Tegnap sikerült meggyőznöm Szonját, hogy egy kicsit engedjük ki Cacát, mert már 5 napja nem repült szegény. Csodaszép lakása van, de azért biztos vágyhat már egy kis szabadságra. Gondolkozott egy kicsit, végül nagy nehezen beleegyezett. Levette a doboz fedelét. Ahogy a katica kinyitotta a szárnyait és elrepült, Szonja felsóhajtott:
"Én is úgy szeretnék repülni..."
A katica a konyhaablakig repült. Ott üldögélt sokáig. Aztán szem elől vesztettük. Szonja kicsit aggódott, de megnyugtattam, hogy a lakásból nem hinném, hogy ki akarna jutni.
Reggel, amikor felhúztam a rolót, a szemem megakadt Cacán. A konyhaablak függönyén éjszakázott. Kinéztem, és a reggeli kék égen még épp benézett a Hold keskeny sarlója. Jó látvány volt.
Cacát visszatettem a lakásába, de nyitva hagytam a doboz tetejét. Egy óra múlva a nappali zöld szőnyegén sétálgatott.
És most? A konyhaablakban újra. És a napsütést élvezi.
Azt azért csendben megjegyzem, hogy Szonja ma reggel oviba menet bolhákról kérdezősködött:
"Anya, te szereted a bolhákat?"
Remélem nem újabb projekten töri a fejét...
