Ünnepek után

Szonja azt szerette volna, ha egész évben itt marad a karácsonyfa feldíszítve. Szerette rajta a csillogó gömböket, a szalmacsillagokat, a gyöngysort, a szaloncukrot, a puha tűleveleit. Szeretett alatta üldögélni, reggeli közben farkasszemet nézni vele, szóval ragaszkodott hozzá a maga módján. Egyik délután ennek a kötődésnek nyomát is adta: odament és teljes átéléssel megölelte a kis fát.

***

- A gyerekeknek az ovi a munkahelyük?

- Igen. Nektek van a legjobb munkahelyetek.

- Miért?

- Mert társasozhattok, tornázhattok, rajzolhattok, hímezhettek. Csomó mindent tanultok ott. Például én is szívesen hímeznék.

- Anya, akkor hozok neked hímet az oviból! - ugrott a nyakamba lelkesen. - Megkérdezem Gizi nénit, hogy lehet-e!

***

Játszótéren:

- Gyere, Szonja fussuk át a focipályát, hogy jó formában legyünk, mire megyünk síelni.

- Jó formááában??? Hogyhogy jó formában? Mondjuk négyzet jó lesz?

 ***

- Anya, ehetek szaloncukrot?

- Most nem, mert neked három napos kaka van a bélésedben.

- Napos van a hasamban? - néz le meglepetten. - Mint az oviban?

- Hihi, nem, hanem három NAPJA!

- De! Három napos is van a bélésemben! - simítja végig a pocakját. - És nem jönnek még ki. Még tévéznek bent egy kicsit.

***

- Tudod ez mennyi? - mutatok a 20-asra.
- Igen, húsz.
- És ez? - bökök a 22-re.
- Ööööö... ketvenkettő?

***

- Anya! Isten egy mesefigura! - jelentette ki Szonja az előszobában indulás közben.

- Hááát, öööö, nem teljesen, de végülis...ha jobban belegondolok... Te, Szonja, hol hallottál Istenről? Oviban beszélgettetek róla? - kérdeztem meglepetten, mert itthon eddig még nem beszélgettünk ilyen témákról, bár az Isten kifejezést hallhatta már kicsúszni a szánkon...

- Igen, az oviban olvastunk egy mesét.

- Ahhha. Melyik mesét?

- Amikor az angyal vezeti az Istent. 
(Hú, Bibliát olvasgatnak az oviban? - esett le az állam egy pillanatra, mert tudtommal hittanra nem irattuk be Szonját.)
- Aranyat keresnek a gyűrűhöz. 
( - Csak nem a Gyűrűk urát ovassák az oviban??? - kuncog Szilárd a háttérben.)
- Megtalálják a kincsesládát, benne az aranyat. - folytatja a sztorit Szonja. - A kalóz kincsesládájában. Amíg a kalóz alszik - jó mélyen alszik -  addig az angyal és az Isten odalopakodnak - lopak, lopak - és elviszik az aranyat.
- Ellopják?
- Nem, csak elviszik.

- Értem, bár szerintem a kettő ugyanaz, és Isten tuti nem csinálna ilyet... De minek nekik az arany?
- Mondtam már: a gyűrűhöz! 
- Milyen gyűrűhöz?
- Hát ami a Szaturnuszhoz kell!!!

Úton

Amiért reggel olyan gyorsan - mintegy 45 perc alatt - értem be az irodába, cserébe délután visszakaptam duplán... ugyanis néha nem elég a kabátzsebben egy pótkulcsot tartani az autóhoz, de az sem árt ha van az embernél egy lakáskulcs. Vagy ha az nincs, akkor az autójában/szomszédjában/kertje eldugott zugában egy pótkulcs. Hát ma nekem egyik sem volt. De Szilárdnál legalább három. A városban. Abban a városban, amelyiket reggel olyan hamar értem el és amelyet délután mintegy negyven perce hagytam el. (útközben abban a reménykedve, hogy nem pisilek be mire hazaérek.)

Így hát újratervezés következett: kocsikulcsom van, szóval irány az oviba Szonjáért, és ha már ott voltam, megnéztem a női mosdót is.

Aztán irány újra Budapest. Majd kicsit később, immár lakáskulccsal a zsebben, irány haza. Szonja az ülésében olvasgatott. Mivel az én autómban nem felszereltség az olvasólámpa a hátsó ülés fölött, így fény híján - mivel közben besötétedett, gondoltam zenehallgatás lesz. Nem az lett. Sokkal jobb: hangoskönyv Szonja előadásában. Felajánlotta, hogy most ő olvas nekem egy mesét. Amíg kintről bevilágítottak az utcai lámpák, minden stimmelt a könyvben. Tényleg olyan volt, mintha olvasná: a szereplők (Maszat, Hóchóc, Sári, Pötyibaba, Misi) a sztori (irány a játszótérre kismotorral), a párbeszédek, minden a helyén. Közben lapozott is. Aztán kiértünk a városból, elfogyott a közvilágítás, bele a ködbe. A történet itt kezdett érdekessé válni. Új szereplők, vicces fordulatok jelentek meg a mesében: például Hamupipőke, aki - a főszereplő gyerekek legnagyobb meglepetésére - tudott beszélni, holott egy Kinder tojás-figura volt. Aztán amikor kiderült, hogy Misi milyen csalódott lett, amikor megtudta, hogy az ő Kinder-tojásában varázsige van és nem hercegnő figura, akkor értünk a ház elé. Volt kulcsom, de hallgattam még egy darabig, pedig már 40 perce csak mesélt, mesélt megállás nélkül. Aztán bementem, kinyitottam a garázst és amikor visszaülem az autóba, a mese még mindig tartott. A könyv az ölében lefordítva, de kiszállás közben a lelkemre kötötte, hogy ne csukjam be, hogy tudjuk, hol tartottunk.

A garázsban meglátta a régi kis pöttyös piros motorját és már lendült is, hogy rápattanjon, de azzal a lendülettel egy jaaaaaj kíséretében hátrahőkölt: egy 3 centis fekete bogár ült a kormány szivecske mintáján. 
"De Anya, én is szerettem volna motorozni." - jegyezte meg legörbülő szájjal.
"Tudom Szonja, de most a cincér motorozik. Ő ért ide előbb." - bukott ki belőlem, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Azzal elmosolyodott és bejött a garázsból. (Mármint Szonja. Nem a bogár. Ő remélem még kint motorozik...)

Szóval jó néha váratlanul kizárni magunkat itthonról. A mosogató megvárt, a mosógép holnap is ki tudja mosni a ruhákat, nekünk meg volt egy mesés utunk. Együtt.