Hétfő

Biztos vagyok benne, hogy minden gyerek szórakoztató és nem kevés eseményt szolgáltat a szüleinek, de az, ami ma nálunk folyt, az már kabaréba illő volt. Nem tudom, hogy mi az oka: a napkitörés utóhatása? Vagy csak a nátha, amit csak sikerült összeszedni Szonjának így a brüsszeli utazás előtt? Valami pre-óvodás lelkiállapot? Vagy csak simán hétfő van???

Kezdődött ott, hogy orvoshoz indultunk reggel. Ő már kabátban, sapkában, csizmában kint várt... mozdulatlanul. 

- Mi az? - kérdem.

- Egy kicsit bepisiltem.

Vissza a lakásba, sapka, sál, kabát, csizma, nadrág, harisnya, bugyi le, új bugyi, harisnya, nadrág, sapka, sál, kabát, csizma vissza. Indulás.

Orvosi rendelő tömve. Egy család a rokonokat is magával hozta Lívia vizsgálatára. Apa, anya, legalább 6 gyerek (4 és 15 év között) és még egy felnőtt. Így együtt a 9 fős csoport beözönlött a vizsgálóba és máris kiürült a váróterem. És végre Szonja abbahagyta a "rámnézett a kislány én pedig becsukom a szemem" hisztit, amit persze úgy tesz szóvá, hogy mindenki hallja.

A gyógyszertárban horgolt béka a földön hempergett. Az a horgolt béka, amelyik este az ágyban fekszik Szonja mellett.

Talált egy faágat (két kutyakaka között) és kitalálta ezzel jó lehet furulyázni... a sebes szájával, amit frissen kimart a takony és az a tonnányi 3 rétegű papírzsebkendő.

Ezzel a faággal jó volt végigcsikarni az autónk oldalát... rögtön azután, hogy két óriási tócsában dagonyázott - természetesen az én engedélyemmel, amit akkor adtam, amikor reggel ráadtam a csizmát és megjegyezte: "Csizma lesz rajtam, akkor ugrálhatok majd a tócsákban?" Persze - mondtam, ha találsz tócsát ebben a napos időben, ugrálhatsz. Hát nem sok esély volt rá, de mivel épp mellé parkoltam - talált.

Kakaóscsigát ettünk a játszótér melletti padon. Érthető módon szeretett volna bemenni a többi gyerek mellé játszani. Nem engedtem, mondván, most beteg, és én sem szeretem, amikor beteg gyerekkel belibben anyuka a játszótérre... vagy bárhová. 

- De ha felszakadok, bemehetek? - kérdezte és teljes bedobással rákezdett, hogy felszakadjon a köhögése. (na ekkor hallottam lelki füleimmel a játszótéri zárat kattanni)

Hazafelé az autóban a boltban vásárolt kiflit apró, nagyon apró morzsákra cincálta és az egész hátsó ülést beborította vele, majd vizet kért. 

Aztán letekerte a lábával a hátsó ablakot - autópályán, 130-nál. És amikor megkértem, tekerje fel, még lentebb húzta. Eközben harmincszor meghallgattuk a Somvirág, somvirág c. számot, (az ő kérésére) de végre neki is elég lett, és meglepetésemre az Adjon isten minden jót c. számot követelte, ami gőzöm nem volt melyik az és hányas szám a CD-n de éppen kamion állta el az egész utat, ráértem keresgetni a 27 szám között.


Hazaérve kisöpörtem a hátsó ülésekről a kiflimorzsákat, ami kb. 1 kiló kiflinek tűnt, Szonja végre kint akart maradni, adtam neki buborékfújót - ami két percen belül a teraszon csordogált. (pedig direkt nagy üveggel vettem, hogy tovább tartson) A seprűvel sikerült felborítania (egy cserép rozmaringgal együtt) miközben a falat sepregette, hogy idézem: "karistos legyen és a pókok ne tudják megenni."


Ebéd közben a szokásos fészkelődés közepette énekelve lefordult a székről és koppant a feje a konyhakőbe.


A délutáni alváshoz kétszer hozzáláttunk, sikertelenül. Hiába meséltem fél Anna, Peti és Gergő könyvet, énekeltem 10 altatódalt, aludtam el mellette, ő nem. Pedig álmos volt. Fejére húzta a takarót és Bogyó és Babóca meséket talált ki és azokat olvasta a fejéből. Én közben odasúgtam neki, hogy kimegyek pisilni. Jó. - mondta és mesélt tovább. Én csak kiültem a fürdőszobába a wc tetejére, hogy vegyek egy nagy levegőt, mert kezdett kicsit sok lenni már ez a nap.  2 perc múlva megérkezett őSzonjasága, és azt gondolhatta unatkozom, azonnal a szórakoztatásomba kezdett. Fejére húzta a teknősbili fedelét (páncélját) maga elé vette a kislétráját és ütemes dobolásba kezdett és felszólítást kaptam: "Anya, én dobolok neked, Te pedig énekelj!" Énekeltem persze. :)


Leültem az asztalomhoz meginni az ebéd utáni kávémat (ami úgy két órával azelőtt lett volna időszerű) és rajzolni, Szonja azonnal ott termett én is rajzolok felkiáltással. Átengedtem az asztalt, átültem a konyhaasztalhoz és megkértem, hogy 5 percig én itt rajzolok csendben, ő pedig ott. Jó. Fél perc múlva: Nézd milyen szép Bogyót rajzoltam! Nézd milyen viccesek! Nézd ... nézd... nézd... 


Közben talált pár fémpénzt az asztalon. Betrappolt a perselyéért és szorgosan bedobálta a talált érméket. De most végre felfedezte, hogy ki lehet nyitni a persely fedelét. Kipakolta a tartalmát - hiába kértem, hogy ne - és irtó vicces meséket kerekített a 2000 Ft-osról, az 500-asról és még  sorolhatnám a mai napunkat. 


Nem panaszkodhatok, szerencsére kreatív gyerek Szonja, nagyon jó játékokat talál ki - kivéve a múlt csütörtöki bedobok egy nagy kavicsot az ablakon, amíg anya bemegy a ruhákért és bénán dobok, így fejbe találom magam - és szereti, ha van állandó közönsége. És a legjobban azt szereti, ha a közönség én vagyok. Én pedig szeretem, hogy én lehetek a közönsége. Néha kell pár perc szünet, de aztán jöhet a következő felvonás.