Minden gyerek életében elérkezik az a pillanat, amikor kiszemel magának egy hőn áhított hivatást, amivel majd felnőtt korában szeretne foglalkozni. Így lesznek óvónénik, állatorvosok, fodrászok, régészek, szakácsok, autószerelők stb. stb. (mert olyan gyerekről nem hallottam még, aki azt mondta volna, hogy ő jogász, közgazdász, informatikus, marketinges, dizájner szeretne lenni.)
Szonja is kitalált magának egy szakmát. Egy évig toronydarus szeretett volna lenni. (Igazi lányos szakma... de elfogadtuk a döntését) Aztán a lovak iránti szerelme felülírta a terveit és nemrégiben kijelentette, hogy ő lovas lesz. Örültünk a választásnak, mert mégiscsak kevésbé veszélyes, mint a toronydaru tetején üldögélni. Habár, óvatosan megjegyeztük, hogy olyan foglalkozás, hogy csak úgy sétálgat a lovával egész nap, olyan nagyon nincs is igazán. Hacsaknem... rendőr lesz.
- Igeeeen! Lovasrendőr leszek! - csillant fel a szeme. Nővéremmel negyed órán keresztül sírtunk a nevetéstől amikor elképzeltük pöttöm Szonját rendőrként egy pónilovon, aminek oda van erősítve a fejére a sziréna, hogy aki esetleg nem hisz a szemének, az is tudja, hogy egy rettegett pónilovas minirendőrrel áll szemben. Ez az álom tegnap vacsora közben annyiban módosult, hogy néha fellépnek majd. Énekelni fog, lóháton, mikrofonnal a kezében. A színpadon. Olyan dalokat fog énekelni, amiket az autóban is hallgatunk. Szóval gyerekdalokat éneklő pónilovas rendőrelőadóművész. Itt tartunk most.
De szerencsére van még jó pár éve rá, hogy kiforrjon a végső elképzelése. Kíváncsian várom! :)
