Mimikri

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor hagyta el Szonja száját az "Éhes vagyok" kifejezés az elmúlt hat évben. Legutóbb vasárnap délben, félúton Szeged felé. Az almát fél órával korábban kínálgattam, nem kérte. Megettem. Viszont a táskámban lapuló csomag mogyorót sehogysem sikerült kinyitni, úgyhogy pár perc küzdelem után feladtuk és megálltunk az első adandó lehetőségnél. Beültünk egy benzinkút kávézó részére, Szonja evett, mi ittunk egy-egy kávét és közben kedvenc láthatatlan elfoglaltságomat műveltem: az embereket figyeltem. Kint épp egy család szállt ki egy fehér autóból: csinos anyuka, karjában egy szőke kisfiú, az apuka büszke tekintete pedig a sötét napszemüveg alól is világosan átsütött.  
Szonja odahajolt hozzám:      
- Anya mit nézel?
- Azt a gyereket.      
- Én is.        
- Meg az apuka pocakját. - vallom be őszintén.
Erre Szonja is rámered, majd komoly arccal -  szemét a termetes hasról le nem szakítva - határozott hangon megszólal:
- Ő egy tengeri csikó.
Kizökkenek a bambulásomból.
- Hogy micsoda? - nézek rá nevetve.                     
- Egy tengeri csikó. Átváltozott emberré, és az ő hasában van a kisbabájuk. - magyarázza átszellemülten.
- Ahhh, értem. Jól álcázza magát...

Ilyen az, amikor a gyerek lexikális tudása és fantáziája összeköti az információt a látottakkal.

Reggel

Egy majdnem átlagos péntek reggel a majdnem hatéves szemszögéből.

Szonja ma reggel épp a padlón csúszott-mászott kifelé a szobájából, majd felugrott az apja nyakába és cérnahangon közölte, hogy egy pók motoszkál a szivacs ugróiskolán. Én -  a pókfóbiás -  csak legyintettem a konyhából, hogy "Nyugi, biztosan csak ugróiskolázni támadt kedve, csak éppen senki nem játszik vele" és nyugodtan kavargattam a tovább a kávémat.

Majd reggeli után, cserébe a mai napos cetliért - ezt legközelebb kifejtem - lerajzolta nekem Szonja ezt a szituációt kicsit továbbgondolva: 

Póklány boldog, mert talált játszópajtást - egy másik igen termetes példányt - és láthatóan elég jó hangulatban készülnek az ugróiskolázásra. Szonja - frissen kirúzsozva?! - a madárfiókát eteti, miközben én elcsalom a másik újonnan beköltözött madarunkat és repülni tanítom. Vélhetőleg a nappaliban - mert ugye ott lóg a lámpa a fejünk fölött. Ja és ott a villanykapcsolón egy kisebb, félénk pók ücsörög és figyeli a viháncoló póklányokat.

A színes építőkockák a majd jóllakott kismadárnak vannak odakészítve, hátha ő is kedvet kap valami játékhoz.

Az ANYA 12-re nem kérdeztem rá. Bár testalkatom alapján a gyerekosztályon épp e korosztály ruhaméretéből szoktam válogatni magamnak, úgyhogy nem tévedett olyan nagyot a koromat illetően sem. Csak épp még kétszer annyit.

Otthonteremtés

Kiskertünk lévén, nagy gondot okoz, hogy hová is ültessünk fákat. Mert hol a kerítés hol a járda, hol a kocsibeálló, hol az emésztőgödör, hol a kert fölött átfutó vezetékek vannak útban. A terv az, hogy ha fa lesz, akkor madarak is jönnek. Mert madáretetőt hiába raktunk ki pár éve a kerítésre, oda csak a darazsak és óriás legyek bútoroztak be. Tücskök, bogarak, pókok, poloskák, imádkozósáskák paradicsoma a kertünk. Nyaranta még egy kacsafarkú szender is fel szokott bukkanni a levendulás körül. És nincs is ezzel baj. Sőt! Biztos épül szálloda idén nyáron is Iminek (az imádkozósáskának) és barátainak. Pocok és a vakond viszont dolguk végeztével tavaly odébbálltak. Lehet, hogy a földben élő óriás pók barátunkkal találkoztak, aki pár éve visszahozta a lyukba ejtett táblakrétát. Na vele azért nem biztos, hogy szívesen találkoznék... csak a kukucskáló szemeit látom néha ahogy követ a tekintetével locsolás közben. Vagy egy-egy lábát kilógatva a lyukból integet utánam. De teljes mivoltában még nem volt hozzá szerencsém. Jobb a békesség.

Mivel mostanság jutottunk el az aktív kertrendezés fázisba, el is dőlt, hogy kicsi fákat tudunk csak kiültetni. Idén vasárnapra esett a madarak és fák napja - arra gondoltunk, hogy itt a remek alkalom! De hamar elmúlt a lelkesedés, mert vasárnap ugye ne vásárolgasson az ember. Hétfőn viszont úgy jött ki a lépés, hogy egy kertészettől nem messze koccant belém egy BMW, így amíg a segítségre vártam, addig be lettem parancsolva a kertészetbe lehiggadás céljából és ott azonnal beleszerettem a kis gömbfává metszett fehér-rózsaszín színben pompázó japán fűzbe. Egyből kettőt kértem, de egyelőre csak nagyobb cserépbe ültettem át őket és a garázsajtó két oldalán nagyon jól mutatnak.

Igazság szerint hetek óta figyelem, hogy cikáznak a kertek fölött a rigók, rozsdafarkúak, vörösbegyek, verebek, szarkák. Így az is feltűnt, hogy pár napja látványosan megnőtt a forgalom nálunk is. Úgy tűnik működik az elképzelés és a másfél méteres kis fákat is szívesen célba veszik a madarak. 
Éééés tegnap este felfedeztünk, hogy a nagy forgalom oka bizony a fészekrakás! Az ötven centis kis lombkorona egy feleakkora fészket rejt! Megágyazva puha kis béléssel. Még sosem láttam ilyen otthonos madárfészket. Főleg szemmagasságban. és főleg nem a saját kertemben. Kíváncsian várom, hogy kiderüljön, hogy rozsdafarkú vagy vörösbegy család lesz benne. Méretéből adódóan szarka biztosan nem. És gólya sem.

Május

Türelmetlen fogtündér

Igen igen, elfogyott a Fogtündér türelme és úgy döntött, hogy hamarosan megszerzi a napok óta libegő-lobogó negyedik tejfogat a láthatatlan zsinegével. 


És valóban! Szombat reggel, lovaglás közben megszerezte és el is vitte...