2012. február 18., szombat

Karton, olló, cipőfűző


Egyik délelőtt  játékkészítésbe fogtunk. A terv az volt, hogy hullámkartonra festünk állatokat, kivágom, kilyukasztgatom, és a lyukakon cipőfűzővel lehet majd fűzögetni. Egy egérmacit sikerült festeni - se nem egér se nem maci - de azért cuki lett és már majdnem elkészültünk, amikor eldugult a kék festékes tubus. Ütögettem, rázogattam, nyomkodtam. Semmi. Végül két kézzel, teljes erőből nyomni kezdtem a majdnem kész alkotás fölött és PLATTY! - az egész tubus kék rárobbant az egérmaci fejére. És persze az asztalra (amit szerencsére újságpapírokkal aláterítettem, hogy Szonja nehogy összekenje a fehér asztalt... ) Ő persze csak a papírra festett, ahogy kértem...

- Anya, mi lett a festékkel?
- Rárobbant, áááááá!
- Te most sírni fogsz?
- Eeeeh, igen... lehet...
- Anya, ne sírj inkább!

Eközben megveregette a hátam (jó erősen), megsimogatta a karom és adott egy puszit. Így hát nem sírtam. :)

Később leültem a géphez és megrajzoltam a többi állatot is, amit akartam, kifestettem biztonságos paint bucket eszközzel, így az asztal is tiszta maradt. 

Íme. 
Így nagyon egyszerű elkészíteni. Nyomtat, körbevág, (jó vastag kartonra felragaszt) fehér pöttyöket kilyukaszt, cipőfűzőt keres, és gyerek kezébe ad.





2012. február 14., kedd

Egy nap


- Most akkor fent van a Nap? - kérdezte. 
- Igen. - válaszoltam, mivel épp reggel volt.
- Akkor nem lentebb?

Huh, hát erre nem számítottam. (Legalábbis nem két és fél éves korában.) Végül is fent volt, de napközben ugye még fentebb megy, aztán le, jogos kérdés, ezért úgy gondoltam itt az ideje egy rajznak. 

2012. február 9., csütörtök

Váratlan vendég


Tegnapi telefonbeszélgetés:

Szilárd: - Kell valami a boltból?
Én: - Igen, kéne tej...
Szilárd: - Már megint??? Annyi tej elfogy egy nap, hogy lassan beköltözhetne hozzánk egy boci a garázsba!
Én: - Hihi! Egy boci!!! 
 Szonja: - Anya, kivel beszélsz???
Én: - Apával!
Szonja: - Szerintem nem Apával, hanem egy bocival!
Én: - Neeem Szonja, Apával beszélek arról, hogy beköltözik egy boci a garázsunkba.
Szonja: - Az jó lesz!!! :D


2012. február 8., szerda

Vacsora


Miközben Szonja az apja régi Fabulandos legofiguráival játszott, a következő párbeszéd fültanúja lehettem:

"Róka finomságot sütött Malackának.
- Gyere vacsorázzunk!
- Milyen finomságot sütöttél?
- Hát baconszalonnát!"

2012. február 5., vasárnap

Háztartási teadélután


Szonja nagyon jó névválasztásban (is). Kiksz és Keksz az ő ötlete volt. 
Két háztartási kekszről van szó, akik jóbarátok. Kiksz a tejet, Keksz pedig a kakaót szereti. Találkoznak és koccintanak - poharaznak - ahogy mondja. Mivel közeleg a farsang, jelmezbe bújnak: Kiksz szuperhősnek, Keksz pedig (csokis)tortának öltözik. A mulatság után teadélutánt tartanak és elmerülnek egy csésze forró teában.

2012. február 4., szombat

Esti mese Szonjától

Egy vidám rajz Szonja filtollából

Végre megtaláltam! Szonja múlt héten mesélt nekem egyet a karácsonyra kapott óvodás Anna, Peti és Gergő könyvéből. Igyekeztem lejegyzetelni, de annyira jól szórakoztam közben, hogy sajnos jó pár mondat kimaradt.  Az első két fejezetet lapozgatta oda-vissza. Aki ismeri az eredeti történeteket: Anyatej (ebben születik meg Peti, és Anna kiakad, hogy Anya nem foglalkozik már ővele, Anya pedig kiborul, hogy Anna is kiborult) és az Oltás c. (amiben a Doktor bácsi házhoz jön, hogy beadja Petinek az első oltását, amit az egész család végignéz) fejezeteket frissítse emlékezetében. 

Őszintén szólva nekem Szonjáé jobban tetszett, mint az eredeti. :)

"Amikor Peti 2 hónapos lett, Anya meghívta a Doktor bácsit. A Doktor bácsi alatta volt a pataknak. Nem alatta, benne. Apa, Anya, Anna, Peti lefröcskölték patakkal, Anna megdobálta kekszgolyóval. Olyan mintha kekszfej lenne. Mindannyian befértek Anya pocakjába. De még Apának is nagy lett a pocakja. Anna és Peti Apa pocakjába bújt, Gergő pedig Anyáéba.
- Vonatozzunk!
- Jó! - mondta.
Ebéd után Apa tornyot épített Annával. Miközben Anya Petit etette, Anna sírni kezdett. Anya nem fért be a házba, mert ő nagy lett. Anya sírt.
Amikor Apa elaludt, a Hold szomorú volt. Hamarosan világos lett, a Nap lekukucskálta a Holdat.
A Doktor bácsi megsimogatta Peti pocakját és többet nem jött.
- Jól vagy?
- Hát igen, jól vagyok - felelte a Doktor bácsi. 
Amíg a Doktor bácsi elment, még a tányérokat sem készítette el Anya pocakján."

Szerencsére képzelőerőből nincs hiány!

2012. február 2., csütörtök

Vigyázz! Kész! Rajt!

A tegnap délutánra tervezett program a jövőnk szempontjából fontos állomás volt. Én a volt/leendő főnökömmel beszéltem meg találkozót, Szonja addig kihasználva a családi kapcsolatunkat az óvodával, nővéremmel, Anitával (aki óvónéni a közeli óvodában) tervezte a programot. A terv komolyságát bizonyítja, hogy csomagoltam neki uzsonnát, váltócipőt, játszós nadrágot - hiszen mégiscsak egy első nap az oviban. Én pedig az új, vékonybéléses, csini télikabátomat választottam a farmer, csini blúz, vékony pulcsi, vékony pulcsi, mellény rétegek fölé - amit kizárólag fűtött autóból fűtött épületbe való közlekedés közben lehet (el)viselni, -5 fokos hidegben nem - na, de mégiscsak nézzek már ki jól.

Kivételesen nyugodtan és időben indultunk el, szikrázó napsütésben. A történet szempontjából a következő fontos tényező az volt, hogy Budaörs környékén a benzin mutatója gyanúsan az üres felé billent. Bevillant egy kép, ahogy leállunk egy budapesti kereszteződés kellős közepén az üres Picantoval, aki azt sugallja: "Én szóltam!" Így mérlegelve, kihajtottam tankolni, hiszen 1. úgyis időben vagyunk 2. ma éppen olcsóbb a benzin. Amíg beszaladtam kifizetni a pofátlan magas összeget, Szonja kint maradt az autóban és én a biztonság kedvéért lenyomtam az összes zárat, hogy el ne lopja valaki azalatt az egy perc alatt. (újabb fontos info, hogy kulcsos zár a felszereltség, nem távirányítós és a jó öreg tekerős ablakemelő). Kétszer is megnéztem, hogy a zsebemben van-e a slusszkulcs. Igen! Fizettem, irány Óbuda!

Tettünk egy kört a Montevideo utcában, és de jó, hogy ingyenesen lehet parkolni a III. kerületben, csak valahogy nekem sose jut belőle szabad hely. Tettünk még egy kört és a fizetős mélygarázs lett a cél. Közben Anita már hívott (hogy ott húztunk el mellette és egy szabad parkolóhely mellett) de nem tudtam felvenni, mert nekem valami rejtélyes okból kifolyólag nem megy a "multitask" vezetés. Balra kanyarodni, Szonja kérdez, telefon csörög, nézni visszapillantókba, kézifék ki, gázpedál be, gyalogost kémlel, CD-t hangosabbra venni... meg ilyenek. Szóval mélygarázs, kocsikulcs bedob a táskába, ajtózár reflexből lenyom, kiszáll, ajtó lendül ééés... TAKKK TAKKK TAKKK... villannások. Lassítva látom, ahogy korábban a benzinkútnál egyesével lenyomtam a többi zárat.  


Elsötétült aggyal rohangáltam körbe az autót, rángatva a zárakat és fél perc alatt nem hagyta még el ennyi nem, nem, nem, nem, nem, nem nem a számat. Szonját bezártam a kocsiba. Ő a hátsó ülésében csillogó szemmel csipogott, hogy: "Akkor Anya vegyél ki, Anitával megyek az oviba." A kocsikulcs, telefon, csini kabát az első ülésen röhögött rajtam. Elmagyaráztam Szonjának mi a helyzet, és nem sírtam el magam, próbáltam előtte természetesen viselkedni, ami sokat jelenthetett a hangulat szempontjából.

Miután leereszkedett a sötét köd az agyamról - 1 percen belül - rohantam segítségért. A portás parkolóőr segítőkészen - és miután megtudta, hogy nemcsak a kulcs, de egy gyerek is van az autóban - röhögés nélkül állt a csupasz tények előtt.


" Ilyen csak egyszer történik meg az emberrel élete során."
/Parkolóőr/


Mindent bevetettünk, ami hirtelen szóba jöhetett. Én a hajcsattal babráltam a zárban, ő pedig zseblámpával, egy táska szerszámmal és dróttal felszerelve feszegette a másik ajtót. Mindeközben próbáltuk rávenni Szonját, hogy bújjon ki az ülés pántjából és tekerje le az ablakot (mindkettőre képes menet közben autópályán) de most, hogy felszólítást kapott rá, nem tette, amit tennie lehetett volna. Közben eltelt 20 perc, negyed órás késésben voltam a megbeszélésről. A parkolóőr csalódottan felvilágosított, hogy ez bizony nem fog menni, úgy tűnik nincs birtokában az autófeltörés tudománya. Így megkértem, figyeljen Szonjára, amíg átszaladok Anitáért. Egy mondatban összefoglaltam a történteket, miközben rohantunk vissza és hívtuk Szilárdot Anita telefonjáról, hogy azonnal hozza a pótkulcsot otthonról. (De jó, hogy kiköltöztünk a városból...) Egy óra múlva érkezik a kulccsal. Addig Anita előkapta óvónői ének- és mesetudását, Szonja szórakoztatásába kezdett. (És a parkolóházéba, mert persze jól látható helyre parkoltam.)

Eközben én 20 perces késéssel, pulcsiban, napszemüveggel és sapkával a kezemben átviharzottam az irodába és leültem beszélgetni a főnökömmel a jövőbeli lehetőségeimről. Peregtek a képek a fejemben: Anita énekel, Szonja értetlenül az autóban, Szilárd az autópáyán száguld a pótkulccsal én meg itt ülök tehetetlenül és furcsa módon tudok figyelni a velem szemben ülő emberre. A megbeszélés gyorsan lezajlott. Futás vissza a parkolóházba. Az a kép fogad, ami a fejemben is vetítődött: Anita mesél, énekel, Szonja hullámzó lelkiállapotban kopog kifelé, hogy vegyetek már ki! Nem érti, miért van ő bent, mi meg kint. Miféle hülye játék ez? Nagyokat kacag Anita műsorán, néha fáradtan becsukja a szemét, hiszen a délutáni alvás is kimaradt. 10 perc múlva megérkezik Szilárd a kulccsal, Szonja kiszabadul, taps, ujjongás, gombóc ki a torkomból. Kifizettem a 700 Ft parkolódíjat és kiálltam az ingyenes helyre. Egy kulcs a zsebben, egy a táskában. Ezek után még lesétáltunk az oviba, mert az én programom megvolt, Szonjáé sem maradhat ki. Igaz gyerekek már nem nagyon voltak, de felvette a váltócipőt, nadrágot és beült játszani egy fél órára a csiga csoport szobájába. Kint a padon meguzsonnázta a ropis joghurtot, szóval megtörtént az első kis lépés az Életbe, ami a 3 év Móka után fog következni. 

A tanulság?

1. Slusszkulcsot a zsebbe tenni!!!
2. Azonnal megtanítani minden gyereknek, hogyan kell letekerni az ablakot
3. Autókinyitós OKJ-s tanfolyanot elvégezni
4. Időjárásnak megfelelően felöltözni