A nyalókázás egy olyan kivételes esemény Szonja számára, amit mindig nagyon vár. Merthogy csak és kizárólag a repülőn kap nyalókát, azt is csak a gyerekorvos tanácsára. :) (Állítólag ha cukorkát vagy nyalókát szopogatunk fel- és leszállás közben, a fülkürt nyitva marad és nem dugul be.. Vagy valami ilyesmi. És mivel tavaly - amikor Brüsszelbe repültünk - épp egy középfülgyulladás közepén járt, ezt a tanácsot kaptuk. Bejött, meg se kottyant neki a nyomás.) Most is ez volt a terv, vettünk két nyalókat a reptéren, egyet neki, egyet nekem - merthogy az ő füle nem, de az enyém akkor 1 napra bedugult leszállás után.) Gondoltam ha neki működik, akkor nekem is. Szóval beszállás után alig várta, hogy nyalókázhasson, így mire felszállt a gép, legalább 140-szer megkérdezte, hogy: "Anya, mikor ehetem már a nyalókát?" Amikor felszálltunk, vígan nyalókáztunk, és végre fél perc csend lett. De hamarosan egy újabb érdekes dolog kezdte érdekelni: a repülőn minden ülés háttámlájába bele van rakva egy A4-es képes ismertető arról, hogy mit tegyünk, ha esetleg lezuhanna a gép. Természetesen jól látható helyre tették, hogy ha a gyerek lehajtja a tálcát, egyből az oxigén maszk szakszerű felhelyezését és a zuhanás közbeni pózt is jól lássa. Szonja minden egyes alkalommal, amikor lehajtotta a tálcát, hosszú percekig tanulmányozta a rajzokat és kérdezett: "Mit csinálnak ezek az emberek? És miért? És mi az a fejükön?" Gondoltam nem kell még tudni egy 4 évesnek, hogy a repülő lezuhanhat, ezért azt mondtam, hogy ha a gép túl gyorsan ereszkedne lefelé, akkor így kell ülni lehajolva, fejre tett kézzel, mint ahogy a rajz mutatja. Ezt kb. 10-szer megkérdezte és én kb. 10-szer ezt is válaszoltam. Útközben párszor dobált a gép és viharfelhőn mentünk át, s míg a többi gyerek nyöszögve sikoltozott hogy jaaaaaj, ő észre sem vette, rajzolgatott dudorászva. Nemsoká érezhetően gyorsan ereszkedni kezdtünk el lefelé, megkezdődött a landolás. Kezébe nyomtam a maradék nyalókát, én meg egy cukrot kezdtem szopogatni, de én már akkor nem hallottam semmit, csak sistergést és távoli hangokat. Egy kétnapos füldugulás vette kezdetét. Oldalra néztem és láttam, hogy Szonja összegömbölyödve ül az ülésében és előrehajolva fogja a fejét.
- Mit csinálsz Szonja? - kérdeztem.
- Hát túl gyorsan megyünk lefelé, és a papírra az van rajzolva, hogy akkor így kell ülni!
Szó sem volt zuhanásról, de hát így szálltunk le. :)
