Kalandos kalendárium 2014

Módosítottam pár alapdolgon: a címen - Szonja szerint ez nagyon jó cím lett - és az állatkert helyett a természet lágy ölén kalandoznak a szereplők. Már csak néhány hónap hiányzik, ami szerintem napok (illetve éjszakák) kérdése. Szóval ott lesz a fa alatt! :) A teljes verziót majd akkor és ott.

Altató

Valahogy így alszanak el a felhők.

Köd kérdés

Hetek óta köd szállja meg a sóskúti völgyet. És nem csak korán reggel, de van, hogy egész délelőtt itt időzik a sűrű massza fölöttünk. 90%-os páratartalomban pislogunk ilyenkor, hogy olyan, mintha a felhők elaludtak volna a kertekben. Ébresztő, felhők!!! -  már elmúlt 11 óra!

Mi történhet ilyenkor? Talán elromlott a Nap kávéfőzője? 

Pályaválasztás

Minden gyerek életében elérkezik az a pillanat, amikor kiszemel magának egy hőn áhított hivatást, amivel majd felnőtt korában szeretne foglalkozni. Így lesznek óvónénik, állatorvosok, fodrászok, régészek, szakácsok, autószerelők stb. stb. (mert olyan gyerekről nem hallottam még, aki azt mondta volna, hogy ő jogász, közgazdász, informatikus, marketinges, dizájner szeretne lenni.) 

Szonja is kitalált magának egy szakmát. Egy évig toronydarus szeretett volna lenni. (Igazi lányos szakma... de elfogadtuk a döntését) Aztán a lovak iránti szerelme felülírta a terveit és nemrégiben kijelentette, hogy ő lovas lesz. Örültünk a választásnak, mert mégiscsak kevésbé veszélyes, mint a toronydaru tetején üldögélni. Habár, óvatosan megjegyeztük, hogy olyan foglalkozás, hogy csak úgy sétálgat a lovával egész nap, olyan nagyon nincs is igazán.  Hacsaknem... rendőr lesz. 

- Igeeeen! Lovasrendőr leszek! - csillant fel a szeme. Nővéremmel negyed órán keresztül sírtunk a nevetéstől amikor elképzeltük pöttöm Szonját rendőrként egy pónilovon, aminek oda van erősítve a fejére a sziréna, hogy aki esetleg nem hisz a szemének, az is tudja, hogy egy rettegett pónilovas minirendőrrel áll szemben. Ez az álom tegnap vacsora közben annyiban módosult, hogy néha fellépnek majd. Énekelni fog, lóháton, mikrofonnal a kezében. A színpadon. Olyan dalokat fog énekelni, amiket az autóban is hallgatunk. Szóval gyerekdalokat éneklő pónilovas rendőrelőadóművész. Itt tartunk most. 

De szerencsére van még jó pár éve rá, hogy kiforrjon a végső elképzelése. Kíváncsian várom! :)

Az év állatkertje 2014

Egy év kihagyással újabb naptár előkészületben! Még a vázlatok fázisban vagyok, de remélem még idén elkészülök vele. :)

Lencsi és Lonka (a kazalhajú kislány a kék madarával a hajában) járja majd végig az állatkertet. 

Januárban már megpróbálkoznak a medve felébresztésével, de se a kávé, se a hangosbemondóba csipogó madár nem jár sikerrel. 

A következő hónapban farsangi bulit csapnak az apróságok. A pók katicának, a földigiliszta pillangónak öltözik és a katica jelmezére is fény derül februárban. 

Márciusban a zsiráf életében először eszik vattacukrot, méghozzá kedvenc búvóhelyén. 

Áprilisban természetesen húsvét.

Májusban pedig fergeteges szülinapi bulit csapnak az állatok Szonja tiszteletére. :)

Lesz még balettóra, strandolás, hullócsillagvadászat, találkozás a szellemekkel és persze Karácsony! De nem lövök le minden poént. Hm, de. Azt hiszem mind leírtam...

Torna nyuszi

Egy kedves anyuka kérésére készült a nyuszi, aki hamarosan gyerektornát indít.

A szerencse velem van

Napok óta pánik gyötör, amikor autóba ülök. Nem értem miért, hiszen imádok vezetni. És az autóm se hagyott cserben soha. Eddig.

A reggeli dugókat évek óta rutinosan kezelem (de azért minden reggel kiborulok, amikor beállok a kocsisor végére az M1/M7 bevezetőn Pest felé, és 20 percig araszolok, az amúgy 2 perc alatt megtehető szakaszon) De mostanság nem lehet elég korán elindulni, így szinte mindennapossá vált a 6:10-es ébresztő és a reggeli egy-másfél órás döcögés. És mivel így megnőtt az utazási idő, ezért a minap például négy CD-t is bekészítettem az ülésre, hogy legyen miből válogatnom a hangulatomnak megfelelően. Természetesen kiderült, hogy a négyből három doboz üres, úgyhogy a maradék egy CD-t hallgattam meg kétszer - hangulattól függetlenül - mire megérkeztem Óbudára parkolóhelyet vadászni. (Újabb negyed órás program...)

Finnországból visszatérve még jobban szemet szúrnak az óriásplakátok. Ezek egyrészt igénytelenek, másrészt semmi szükségem ennyi információra autózás közben (bár a kókuszos-kakaóitalt soha nem vettem volna észre a CBA-ban, ha nem égeti be a retinámba a BAH csomóponti plakát...) De én személy szerint betiltatnám az óriásplakátokat, mert iszonyú nehéz az útra, lámpára, gyalogosra, sávváltásra stb. koncentrálni ennyi vizuális inger mellett. Inkább ültetnének fákat annak a majd' 300!!! plakátnak a helyére, amit én 30 km megtétele alatt kapok. A tévét ki tudom kapcsolni, ha nem érdekel Ördög Nóri legújabb illata vagy, hogy Magyarország jobban teljesít-e, de huh... csukott szemmel elég nehéz és veszélyes vezetni. Aztán ha meg nekiáll az ember olvasgatni, vagy háromszor visszafordulni, hogy azt a melltartót a Tezenisben vagy a women'secretben lehet kapni vajon, akkor meg ugye a forgalmat tartom fel. Mellesleg veszélyesebb, mint a gyereknek inni, enni, könyvet adni útközben a hátsó ülésre vagy éppen telefonálni.

A vezetési kultúra amúgy is botrányos itthon. Mindig az Audisok, BMW-sek, terepjárós anyukák sietnek a legjobban. És mellesleg nem bírják elviselni, ha én a narancssárga 1000 cm3-s autómmal éppen előttük vagyok. Mindegy, hogy 140-nel vagy 100-zal, a lényeg, hogy kibírhatatlan az előnyöm. Ha nem indulok el a még sárga lámpánál, ledudál. Ha esetleg már zöld a lámpa és megvárom, hogy a keresztbe menő autósok, akik a saját piros lámpájuknál mennek még át hárman (Audi, BMW, Lexus), akkor is ledudál. Ha "csak" 50-nel megyek és látom, hogy még piros a lámpa a következő kereszteződésnél, ledudál. Ha tartom a követési távolságot az autópályán, bemászik elém - jobbról természetesen -, aztán nyomja a féket, mert kiderül, hogy nem csak én megyek 100-zal, hanem az előttem haladó sor is.

Kedvencem a BMW-s apuka, akinek egyik kezében szivar, a másikban a kihangosított mobil (mert ekkora autó mellé már nincs pénze egy autós kihangosítóra...) és éppen sávot akar váltani. Ja, és hátul a két gyerek.

Vagy az igazgatósági asszisztens lány, akinek fáj parkolóhelyet keresnie esetleg egy utcával föntebb, és sétálni kicsit. Inkább beparkol mögém keresztbe, hogy még véletlenül sem tudjak kiállni, amikor indulnék haza.

Szóval mostanság gyomorgörcs és pánik uralkodik rajtam minden autós napon. Hétvégén odáig fajult a dolog, hogy kétszer is eltévedtem Kecskeméten. A táblák sehogy sem akartak kivezetni a 44-es útra. A telefonos GPS-nek nem volt kedve elindulni, ellenben Szonja megállás nélkül kommentált, hogy ugyan mikor teszek már be egy CD-t - amit végül nem találtam, így rádió lett. Bartók rádió. Mert csak az tetszett neki. Nekem kevésbé. Szóval megnéztük Kecskemét belvárosát és telefonos segítséggel végül kijutottunk a városból.

Tegnap pedig... Hazafelé tartottam Pestről,  autópálya, 130-cal hömpölyögtem kifelé a többi autóssal. Nyomtam a gázt, mert ha nem nyomom az érdi dombon 120 alá lassulva esélytelen visszagyorsítani. A külső sávban meg általában kamionok és füstfelhős távolsági buszjáratok 80-nal "tötyögő" sora. Szóval, nyomtam, haladtam is, tartottam a követési távolságot, és az érdi lejtőn lendületet kapott az autó, gondoltam lassítok kicsit, mert előttem is lassítottak. Levettem a lábam a gázról. Semmi. Az autó csak gyorsul. Jó, akkor fékezek kicsit. Nyomom a féket. Semmi. Fék. Fék. Semmi. Gáz. Semmi. Kuplung. Fék. Gáz. Akkor legyen index, üres a külső sáv. Közben motor felbőg. Gyorsul. Kuplung. Üresbe tesz. Fék. Semmi. Gáz. Fék. Gáz. Leállósávban munkavégzés táblák. Basszus. Akkor most mi???  Autó közben 130-cal száguld. Fék. Semmi. Gáz. Semmi. Kuplung. Gáz. Motor elhallgat, kuplung, sebességbe tesz és mintha mi sem történt volna. Visszatért! Fék óvatosan. Működik. Gáz óvatosan. Működik. Akkor legyen 80. Így "tötyögtem" tovább a külső sávban remegő kezekkel, lábakkal, kisebb szívinfarktussal, megszámlálhatatlan új ősz hajszállal. De megállni azt nem mertem. Életem leghosszabb 10 másodperce volt ez.

És szerencse. Szerencse, hogy épp ott és épp akkor nem fékezett előttem senki. Hogy a külső sáv üres volt és nem jött se kamion, se busz, se Trabant 70-nel. Hogy végül észhez tért az autó és nem kellett a Balatonig száguldanom.

És köszönöm Szonjának azt a négylevelű lóherét, amit hazaérkezésünk napján kaptam, amikor észrevettem, hogy a finn négylevelűmnek leszakadt két levele. Fél perc alatt szerzett nekem egy másikat a kertből.

Úgy tűnik az újévi rajzommal rátapintottam az év lényegére.
Szerencse. Legyen még jó sokáig velünk!