2014. június 2., hétfő

Költözés

Nagyon népszerű a kertünk idén tavasszal (is). Pár hete egy tücsök tart minden nap koncertet a teraszunk mellett. De olyan hangerővel, hogy simán felléphetne a profi hangosító felszerelésével akár a Szigeten is.

Tücsök-koncert

Aztán nemrég arra lettünk figyelmesek, hogy beköltözött egy vakond a kertükbe. Majd egy pocok. Szonjával meg is beszéltük, hogy lerajzoljuk összeköltözésük eseményét, mert ilyet még nem láttunk. Egy vakond és egy pocok? Cukik lehetnek. A kertünk látványa kevésbé...

Eközben odalent: "Welcome Drink"

Vakond és Pocok piknikeznek a fűben. Teáznak meg sütit esznek. Vakondnak épp most van a hatodik szülinapja, ezért tortát is kapott hat gyertyával és hat ajándékot. Az égen bárányfelhők és napsütés. Mellettük színes madarak.


Igazság szerint, egy ideje tervezgetjük a kertrendezést, de számomra tényleg úgy tűnik, sose kezdünk bele. Valószínű ennek megoldására érkezett a két jóakaró a terepre, mert látványosan nagy munkába kezdtek. A vakond végigtúrta a szamócás szakaszt. Azt a részt, ahol a kerítést tervezzük lecserélni. Előkészítette az alapot? Jó fej. Nem mellesleg a komposztálóláda tartalmát is teríti valahol, mert drasztikusan beesett a kupac az utóbbi egy hétben. A pocok meg gyakorlatilag mindent meglátogatott kerítéstől kerítésig. Gondolom ő az öntözőberendezés útját jelöli ki éppen, mert hosszú földkupacok maradtak utána, helyenként lyukakat hagyva az öntözőfejeknek. Kertrendezés a természet segítségével. Azt hiszem megkaptuk a kezdő lökést.

2014. május 28., szerda

Évzáró

Holnap évzáró lesz az oviban, készítettem köszönőlapot az óvónéiknek és a dadusnak. Megkértem Szonját, hogy mondjon egy-egy mondatot, miért szereti őket. Íme:






2014. május 19., hétfő

Már csak négyet kell aludni




Közeledik az ötödik!!! Ennek örömére készítettem egy társasjátékot a szülinapjára, amiben Bongó, a Huzogabugók trónörököse eljön a buborékhajtású járgányával, hogy egy éjszaka alatt bejárják Szonjával (azaz Majával) a Galaxist. Nagyon kalandosra sikerült, de nem lövöm le a poént. (Nem mintha olvasná a blogomat...)
Egy észrevételt azért már kaptam tőle (mert természetesen meglátta amikor rajzoltam): nem rózsaszín pólóban szeretne utazni, hanem a fekete cicásban...

2014. május 11., vasárnap

Visszaszámlálás indul!

Maja és Bongó kalandja - Irány a Szaturnusz!

Készül az idei szülinapi rajz Szonjának. Ebben az évben űrkalandra készülünk: ha tiszta lesz az ég, meglessük majd a Holdat, csillagokat, és persze a Szaturnuszt is a csillagvizsgálóban. 

2014. április 18., péntek

Állatmesék


Még tavaly év végén készítettem illusztrációkat állatos mesékhez, de végül fiókban maradt. Most megtaláltam, ide ki is teszem.

2014. március 7., péntek

Zöldalga szellem és Kékalga szellem

Szonja egy zöld plédbe burkolózva szellemként lopakodott ki a konyhába ma reggel. Szilárddal megjegyeztük, hogy húúú, egy zöld szellem ólálkodik a házban.
 "Én a zöldalga szellem vagyok!" - kérte ki magának.




Reggeli után mindketten lerajzoltuk Zöldalga és Kékalga szellemet. És természetesen Szonja-mese is kerekedett hozzá. (sajnos nem tudtam mindent lejegyzeteni, elég gyorsan zajlottak az esmények) Szóval a mese, ami a lenti rajz közben kerekedett:

Ez lesz itt Zöldalga szellem. Ó, ez túl vékony lett! Akkor ez egy napernyő. Ez pedig.... ó, ez meg túl kövér. Akkor ez a házuk. Így. 
Egyszer Zöldalga szellem kiment a partra horgászni. 
- Hu-húúúú, pajtikáááák! Hol vagytok? Halihóóóóó, pajtikák! Búúúúújócskáztok?
A ház mögött Kékalga szellem:
- Itt vagyok, nem bújtam el! Kertészkedek!
- Már megint?
- Igen. Igen sok a kerti munka tavasszal. Láttam Alga Apót is, aki épp a kertjét ültette.
Kékalga szellem zöld baseball sapkát viselt és úgy repkedett, mint a többi madár. Itt egy kék ásó. A házuk teteje piros, a kéményük meg nyihos. ... (aztán pár sor halandzsa rímbe foglalva, ezt nem bírtam leírni) Vörös a kémény, messzire láthat. ... Sárga a házuk, barna az ajtó, fából van kifaragva. ... Van egy kék tavuk, a tóban békák, ugrálnak és aranyhalak úsznak. ... csilingelő patakocskának megárad a szíve. Sárga az aszfalt, sárga a házuk, mintha egy citromból csavarta volna rájuk. A szoba rózsaszín, hogyha bekukkantasz, ott csodát láthatsz. Lila ott minden...





A mesés rajzok mellett néha dalra fakad és akkor olyan, mintha egy musical-ben szerepelnénk. (bár a minap észrevettem, hogy néha én is ezt csinálom...) És persze az aranyos gondolatokból is kifogyhatatlan:


- Anya, mi egy mesében vagyunk! És a mesének akkor lesz vége, amikor én meghalok.
- Hú, remélem jó hosszú mese lesz!
- Az lesz! És ha újra születek, akkor új mese kezdődik.


*** 

- Anyaaa, hisztisre aludtam magam. És csak akkor boldogulok, ha nézhetek tévét. 
- Biztos valami más is kiűzhetné a hisztit belőled, nem csak a tévé. 
- De a hisztimanócskák örökre itt akarnak maradni. Hüpp, hüpp. 
...Tudom, hogy tudnam legyőzni őket. Anya, kapcsolj be egy mesét, mert a hisztimanócskák nem szeretik a fényt. És akkor elmenekülnek, és egyből boldog leszek.

Negyed óra küzdelem után kipróbáltuk. És a tévé fénye tényleg legyőzte a hisztimanókat. :)


***

Én: - Huh, ezt a zabkását nem bírtam most megenni.
Szonja: - Hogyhogy? Miért nem csináltál kevesebbet?
Én: Ugyanennyit szoktam, csak ezt most megfőztem és jól bedagadt.
Szonja: - Megpuszijam?
Én: - Micsodát?
Sznja: - Hát, ami bedagadt!


***

- Nézd, Anya! Szép tisztaság és rend van a lábujjaim között. Itt is, és itt is, itt is, és itt, hopp itt van egy kis rendetlenség!


*** 

Egyik este a rakparton kanyarodtunk autóval és épp látszott a Parlament a túlsó parton. 
- Nézzétek, ott van Hamupipőke igazi vára!!!- kiáltotta izgatottan Szonja.


*** 

"Kellemesítő vagy, Anya!"


***

"Kandallópulcsit vettek fel, és elindultak az Északi sarkra."


***

"Szódasárkány, aki buborékos vizet fúj az orrából"


***

"A vámpír nagyon rosszat álmodott. Azt álmodta, hogy fokhagymát eszik!"