Ma reggel is hoztuk a formánkat.
Pedig időben keltünk - mint mindig. Reggeliztünk, fogat mostunk, beszélgettünk (a szokásos "nem akarok oviba menni" dologról), aztán amíg Szonja az overál, pulcsi, kabát, csizma, sapka, sál, kesztyű felvételével volt elfoglalva, elindultam az autót bemelegíteni. Már megint csak öt percünk maradt fél 9-ig, de gondoltam elég lesz... Hát nem lett. Nem kis meglepetésemre minden sima felület korcsolyapályává változott a környéken. Az autót viszont olyan vastag jégpáncél borította körbe, amivel a jégkaparó nem boldogult. És a fűtés sem olyan tempóval, hogy mondjuk 5 percen belül el tudjunk indulni. Jégoldót meg még nem vettünk. (Végülis minek, mindjárt itt a tavasz...) Így hát bepattantam a körbefagyott autóba és mindenféle kilátás - tükör és ablak segítsége - nélkül kitolattam a ház elé. Olyan mintha az ember egy sötét dobozban ülne az ösztöneire hagyatkozva. De nem sok választásom volt. (Egyszer kiszálltam megnézni jön-e autó. Egész jól ment a 90 fokos fordulás lejtőn, tükörjégen... Aztán irány az ovi a garázsban alvó autómmal. A főúton azért csúszkáltunk kicsit. A parkolóban kiderült, hogy ugyan Szonja most nagyon ügyesen felöltözött egyedül, de a plüss őzike otthon maradt. 10 perc késésben voltunk. De szerencsére nem csak mi. Szonját bekísértem, őzikéért vissza, és újra ovi. Közben a homokszóró munkások is megérkeztek a talicskával, és az iskola-óvoda előtti útszakaszt felszórták. A parkolót persze nem, úgyhogy másodjára már az út szélén álltam meg. Az autóba visszaszállva feltűnt, hogy a hátsó ülésen egy katica üldögél. Megnéztem közelebbről: hétpettyes. Hazahoztam, rátelepítettem a citromfára, amit a kis tetű banda benépesített ősszel. Szóval, jól indult a ma reggel is.
Aztán - kissé megkésve - megittam a szokásos reggeli kávémat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése