Elsősegély

Visszaszámlálás indul!

Maja és Bongó kalandja - Irány a Szaturnusz!

Készül az idei szülinapi rajz Szonjának. Ebben az évben űrkalandra készülünk: ha tiszta lesz az ég, meglessük majd a Holdat, csillagokat, és persze a Szaturnuszt is a csillagvizsgálóban. 

Állatmesék

Még tavaly év végén készítettem illusztrációkat állatos mesékhez, de végül fiókban maradt. Most megtaláltam, ide ki is teszem.

Zöldalga szellem és Kékalga szellem

Szonja egy zöld plédbe burkolózva szellemként lopakodott ki a konyhába ma reggel. Szilárddal megjegyeztük, hogy húúú, egy zöld szellem ólálkodik a házban.
 "Én a zöldalga szellem vagyok!" - kérte ki magának.

Reggeli után mindketten lerajzoltuk Zöldalga és Kékalga szellemet. És természetesen Szonja-mese is kerekedett hozzá. (sajnos nem tudtam mindent lejegyzeteni, elég gyorsan zajlottak az esmények) Szóval a mese, ami a lenti rajz közben kerekedett:

Ez lesz itt Zöldalga szellem. Ó, ez túl vékony lett! Akkor ez egy napernyő. Ez pedig.... ó, ez meg túl kövér. Akkor ez a házuk. Így. 
Egyszer Zöldalga szellem kiment a partra horgászni. 
- Hu-húúúú, pajtikáááák! Hol vagytok? Halihóóóóó, pajtikák! Búúúúújócskáztok?
A ház mögött Kékalga szellem:
- Itt vagyok, nem bújtam el! Kertészkedek!
- Már megint?
- Igen. Igen sok a kerti munka tavasszal. Láttam Alga Apót is, aki épp a kertjét ültette.
Kékalga szellem zöld baseball sapkát viselt és úgy repkedett, mint a többi madár. Itt egy kék ásó. A házuk teteje piros, a kéményük meg nyihos. ... (aztán pár sor halandzsa rímbe foglalva, ezt nem bírtam leírni) Vörös a kémény, messzire láthat. ... Sárga a házuk, barna az ajtó, fából van kifaragva. ... Van egy kék tavuk, a tóban békák, ugrálnak és aranyhalak úsznak. ... csilingelő patakocskának megárad a szíve. Sárga az aszfalt, sárga a házuk, mintha egy citromból csavarta volna rájuk. A szoba rózsaszín, hogyha bekukkantasz, ott csodát láthatsz. Lila ott minden...

A mesés rajzok mellett néha dalra fakad és akkor olyan, mintha egy musical-ben szerepelnénk. (bár a minap észrevettem, hogy néha én is ezt csinálom...) És persze az aranyos gondolatokból is kifogyhatatlan:

- Anya, mi egy mesében vagyunk! És a mesének akkor lesz vége, amikor én meghalok.

- Hú, remélem jó hosszú mese lesz!

- Az lesz! És ha újra születek, akkor új mese kezdődik.

*** 

- Anyaaa, hisztisre aludtam magam. És csak akkor boldogulok, ha nézhetek tévét. 

- Biztos valami más is kiűzhetné a hisztit belőled, nem csak a tévé. 

- De a hisztimanócskák örökre itt akarnak maradni. Hüpp, hüpp. 

...Tudom, hogy tudnam legyőzni őket. Anya, kapcsolj be egy mesét, mert a hisztimanócskák nem szeretik a fényt. És akkor elmenekülnek, és egyből boldog leszek.

Negyed óra küzdelem után kipróbáltuk. És a tévé fénye tényleg legyőzte a hisztimanókat. :)

***

Én: - Huh, ezt a zabkását nem bírtam most megenni.

Szonja: - Hogyhogy? Miért nem csináltál kevesebbet?

Én: Ugyanennyit szoktam, csak ezt most megfőztem és jól bedagadt.

Szonja: - Megpuszijam?

Én: - Micsodát?

Sznja: - Hát, ami bedagadt!

***

- Nézd, Anya! Szép tisztaság és rend van a lábujjaim között. Itt is, és itt is, itt is, és itt, hopp itt van egy kis rendetlenség!

*** 

Egyik este a rakparton kanyarodtunk autóval és épp látszott a Parlament a túlsó parton. 

- Nézzétek, ott van Hamupipőke igazi vára!!!- kiáltotta izgatottan Szonja.

*** 

"Kellemesítő vagy, Anya!"

***

"Kandallópulcsit vettek fel, és elindultak az Északi sarkra."

***

"Szódasárkány, aki buborékos vizet fúj az orrából"

***

"A vámpír nagyon rosszat álmodott. Azt álmodta, hogy fokhagymát eszik!"

Egy újabb kalandos utazás

Szilárd ezt a rajzot kapta tőlem a szülinapjára. Hátha újra kedvet kapunk egy nagy utazáshoz... vagy akár több kisebbhez. A lényeg, hogy kalandos legyen! :)

Ünnepek után

Szonja azt szerette volna, ha egész évben itt marad a karácsonyfa feldíszítve. Szerette rajta a csillogó gömböket, a szalmacsillagokat, a gyöngysort, a szaloncukrot, a puha tűleveleit. Szeretett alatta üldögélni, reggeli közben farkasszemet nézni vele, szóval ragaszkodott hozzá a maga módján. Egyik délután ennek a kötődésnek nyomát is adta: odament és teljes átéléssel megölelte a kis fát.

***

- A gyerekeknek az ovi a munkahelyük?

- Igen. Nektek van a legjobb munkahelyetek.

- Miért?

- Mert társasozhattok, tornázhattok, rajzolhattok, hímezhettek. Csomó mindent tanultok ott. Például én is szívesen hímeznék.

- Anya, akkor hozok neked hímet az oviból! - ugrott a nyakamba lelkesen. - Megkérdezem Gizi nénit, hogy lehet-e!

***

Játszótéren:

- Gyere, Szonja fussuk át a focipályát, hogy jó formában legyünk, mire megyünk síelni.

- Jó formááában??? Hogyhogy jó formában? Mondjuk négyzet jó lesz?

 ***

- Anya, ehetek szaloncukrot?

- Most nem, mert neked három napos kaka van a bélésedben.

- Napos van a hasamban? - néz le meglepetten. - Mint az oviban?

- Hihi, nem, hanem három NAPJA!

- De! Három napos is van a bélésemben! - simítja végig a pocakját. - És nem jönnek még ki. Még tévéznek bent egy kicsit.

***

- Tudod ez mennyi? - mutatok a 20-asra.
- Igen, húsz.
- És ez? - bökök a 22-re.
- Ööööö... ketvenkettő?

***

- Anya! Isten egy mesefigura! - jelentette ki Szonja az előszobában indulás közben.

- Hááát, öööö, nem teljesen, de végülis...ha jobban belegondolok... Te, Szonja, hol hallottál Istenről? Oviban beszélgettetek róla? - kérdeztem meglepetten, mert itthon eddig még nem beszélgettünk ilyen témákról, bár az Isten kifejezést hallhatta már kicsúszni a szánkon...

- Igen, az oviban olvastunk egy mesét.

- Ahhha. Melyik mesét?

- Amikor az angyal vezeti az Istent. 
(Hú, Bibliát olvasgatnak az oviban? - esett le az állam egy pillanatra, mert tudtommal hittanra nem irattuk be Szonját.)
- Aranyat keresnek a gyűrűhöz. 
( - Csak nem a Gyűrűk urát ovassák az oviban??? - kuncog Szilárd a háttérben.)
- Megtalálják a kincsesládát, benne az aranyat. - folytatja a sztorit Szonja. - A kalóz kincsesládájában. Amíg a kalóz alszik - jó mélyen alszik -  addig az angyal és az Isten odalopakodnak - lopak, lopak - és elviszik az aranyat.
- Ellopják?
- Nem, csak elviszik.

- Értem, bár szerintem a kettő ugyanaz, és Isten tuti nem csinálna ilyet... De minek nekik az arany?
- Mondtam már: a gyűrűhöz! 
- Milyen gyűrűhöz?
- Hát ami a Szaturnuszhoz kell!!!

Úton

Amiért reggel olyan gyorsan - mintegy 45 perc alatt - értem be az irodába, cserébe délután visszakaptam duplán... ugyanis néha nem elég a kabátzsebben egy pótkulcsot tartani az autóhoz, de az sem árt ha van az embernél egy lakáskulcs. Vagy ha az nincs, akkor az autójában/szomszédjában/kertje eldugott zugában egy pótkulcs. Hát ma nekem egyik sem volt. De Szilárdnál legalább három. A városban. Abban a városban, amelyiket reggel olyan hamar értem el és amelyet délután mintegy negyven perce hagytam el. (útközben abban a reménykedve, hogy nem pisilek be mire hazaérek.)

Így hát újratervezés következett: kocsikulcsom van, szóval irány az oviba Szonjáért, és ha már ott voltam, megnéztem a női mosdót is.

Aztán irány újra Budapest. Majd kicsit később, immár lakáskulccsal a zsebben, irány haza. Szonja az ülésében olvasgatott. Mivel az én autómban nem felszereltség az olvasólámpa a hátsó ülés fölött, így fény híján - mivel közben besötétedett, gondoltam zenehallgatás lesz. Nem az lett. Sokkal jobb: hangoskönyv Szonja előadásában. Felajánlotta, hogy most ő olvas nekem egy mesét. Amíg kintről bevilágítottak az utcai lámpák, minden stimmelt a könyvben. Tényleg olyan volt, mintha olvasná: a szereplők (Maszat, Hóchóc, Sári, Pötyibaba, Misi) a sztori (irány a játszótérre kismotorral), a párbeszédek, minden a helyén. Közben lapozott is. Aztán kiértünk a városból, elfogyott a közvilágítás, bele a ködbe. A történet itt kezdett érdekessé válni. Új szereplők, vicces fordulatok jelentek meg a mesében: például Hamupipőke, aki - a főszereplő gyerekek legnagyobb meglepetésére - tudott beszélni, holott egy Kinder tojás-figura volt. Aztán amikor kiderült, hogy Misi milyen csalódott lett, amikor megtudta, hogy az ő Kinder-tojásában varázsige van és nem hercegnő figura, akkor értünk a ház elé. Volt kulcsom, de hallgattam még egy darabig, pedig már 40 perce csak mesélt, mesélt megállás nélkül. Aztán bementem, kinyitottam a garázst és amikor visszaülem az autóba, a mese még mindig tartott. A könyv az ölében lefordítva, de kiszállás közben a lelkemre kötötte, hogy ne csukjam be, hogy tudjuk, hol tartottunk.

A garázsban meglátta a régi kis pöttyös piros motorját és már lendült is, hogy rápattanjon, de azzal a lendülettel egy jaaaaaj kíséretében hátrahőkölt: egy 3 centis fekete bogár ült a kormány szivecske mintáján. 
"De Anya, én is szerettem volna motorozni." - jegyezte meg legörbülő szájjal.
"Tudom Szonja, de most a cincér motorozik. Ő ért ide előbb." - bukott ki belőlem, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga.
Azzal elmosolyodott és bejött a garázsból. (Mármint Szonja. Nem a bogár. Ő remélem még kint motorozik...)

Szóval jó néha váratlanul kizárni magunkat itthonról. A mosogató megvárt, a mosógép holnap is ki tudja mosni a ruhákat, nekünk meg volt egy mesés utunk. Együtt.