2014. augusztus 11., hétfő

SzuperHold







Vacsora után tettünk egy Hold-túrát, hogy megnézzük, mitől olyan szuper a Szuper Hold. Nem kellett messzire menni, már a kapuból láttuk, de azért ha már elindultunk, felsétáltunk a Völgy utcáig. Szonja szerint szupernek szuper volt, de nem is volt olyan közel, mert nem érte el. 




2014. július 29., kedd

Ima


Az autóban Kolompos CD-t hallgattunk (legalább 300-szor hallgattuk már) és az egyik számban a következőt éneklik: "Megsegít az Isten, csak jól imádkozzál." 
Így hát hazaérve elérkezett a pillanat, amikor újabb kérdést kaptam vallásgyakorlás témában. Nagyon nem vagyok jártas ebben, szóval elég felkészületlenül ért a dolog, de csak belebonyolódtunk.

- Anya, az emberek hogy imádkoznak?
- Így összeteszik a két tenyerüket, és közben elmondják Istennek, hogy mit szeretnének.
- És Isten válaszol??? Lehet hallani a hangját? - csodálkozik elkerekedett szemekkel.
- Neeem, nem hallani a hangját, csak az emberek elmondják amit akarnak, ő meg közben hallgat. És ez sok embernek segít.
- Értem. Akkor kipróbálom! 
Azzal összekulcsolta a kezét és jó hangosan belekezdett:
- Isten! Nagyon szeretnék egy igazi kisnyuszit! ...Így jó lesz? 
- Hááát, nem biztos, hogy ilyen kérésekkel foglalkozik. (és közben alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam) Tudod nagyon sok ember van a világon és egyszerre sokan szoktak imádkozni, szóval nem biztos, hogy mindent meghall. És azért ennél nagyobb problémákkal is szoktak hozzá fordulni.
- Aha. Értem. Akkor kérek valami mást. (Azzal újra összerakta a tenyerét és belekezdett)
- Isten! Azt szeretném, ha az emberek soha nem halnának meg! ...Ez már jó? - fordul felém. És mikor teljesíti? - kérdezi izgatottan.
- Háááát, ezt biztosan nem tudja teljesíteni. - mosolyodtam el.
- Miért nem??? - kérdezi csalódottan. Akkor mit tud???

Ezután felsoroltam pár szituációt, amiben lehet, hogy Isten segített. Igyekeztem nem lerombolni az 5 éves kis fejében élő világképet, és talán feldolgozza, hogy örök élet nincs, de azért még nyuszija lehet az életben. Csak a megfelelő misztikus személytől kell kérni. :)

2014. július 16., szerda

Reggeli


Ma reggel, amíg én hajat mostam, Szonja titokban reggelit készített. Megterítette az asztalt, kikészítette a zabpelyhet a tűzhely mellé - mert én minden reggel zabkását főzök. Aztán magának beleöntött a tálba egy adag csokipasztillás zabpelyhet - mert ő viszont nem szereti főzve, csak langyos tejjel nyakonöntve. Kivette a tejet a hűtőből, bögrébe töltötte és letette a konyhapadlóra oda, ahová a nap éppen besütött. És várt. És amikor pár perc múlva kijöttem, elmagyarázta, hogy mivel ő még nem használhatja a mikrót és a tűzhelyet sem, arra vár éppen, hogy a Nap megmelegítse a tejet.

Szóval ez a nap is jól indult! :)

2014. június 2., hétfő

Költözés

Nagyon népszerű a kertünk idén tavasszal (is). Pár hete egy tücsök tart minden nap koncertet a teraszunk mellett. De olyan hangerővel, hogy simán felléphetne a profi hangosító felszerelésével akár a Szigeten is.

Tücsök-koncert

Aztán nemrég arra lettünk figyelmesek, hogy beköltözött egy vakond a kertükbe. Majd egy pocok. Szonjával meg is beszéltük, hogy lerajzoljuk összeköltözésük eseményét, mert ilyet még nem láttunk. Egy vakond és egy pocok? Cukik lehetnek. A kertünk látványa kevésbé...

Eközben odalent: "Welcome Drink"

Vakond és Pocok piknikeznek a fűben. Teáznak meg sütit esznek. Vakondnak épp most van a hatodik szülinapja, ezért tortát is kapott hat gyertyával és hat ajándékot. Az égen bárányfelhők és napsütés. Mellettük színes madarak.


Igazság szerint, egy ideje tervezgetjük a kertrendezést, de számomra tényleg úgy tűnik, sose kezdünk bele. Valószínű ennek megoldására érkezett a két jóakaró a terepre, mert látványosan nagy munkába kezdtek. A vakond végigtúrta a szamócás szakaszt. Azt a részt, ahol a kerítést tervezzük lecserélni. Előkészítette az alapot? Jó fej. Nem mellesleg a komposztálóláda tartalmát is teríti valahol, mert drasztikusan beesett a kupac az utóbbi egy hétben. A pocok meg gyakorlatilag mindent meglátogatott kerítéstől kerítésig. Gondolom ő az öntözőberendezés útját jelöli ki éppen, mert hosszú földkupacok maradtak utána, helyenként lyukakat hagyva az öntözőfejeknek. Kertrendezés a természet segítségével. Azt hiszem megkaptuk a kezdő lökést.