Még mindig tart a varázs

Szerencsére nem fogynak a komoly és szórakoztató gondolatok a már iskolás fejéből sem: 

Egy koppenhágai kávézóban ücsörögtünk Szonjával, beszélgettünk, kártyáztunk, rajzolgattunk, néztük az embereket.

- Isten vajon kitől született? - hangzott el egyszercsak a költői kérdés, és válaszra sem várva belekezdett a teremtő teremtését előadni. Miszerint óriás gyerekek gyurmáztak valahol a világegyetemben és Istent ők készítették el fehér gyurmából. És valójában nem csak egyet, többet is. És innen le lett vezetve az egész emberiség története, egészen addig, hogy "és akkor mi most itt vagyunk Dániában."

***

A Szemtanú sorozat kötetei közt az Ókori Egyiptom című könyv nagyon sokszor fordult már meg Szonja kezei közt. Én még korainak tartottam a dolgot, de valamiért mindig azt a kötetet vette magához. Koppenhágában egy múzeum mellett mentünk el, és kiderült, hogy van egyiptomi kiállítás is benne. Mindenáron meg akarta nézni. Be is mentünk. Az egyik teremben a piramisokról volt bemutató és, hogy hogyan építették. Meséltem neki egy-két dolgot, amire még halványan emlékszem művészettörténeti tanulmányaimból. Megnéztük a múmiákat, a halotti edényeket, ékszereket. Folyamatosan kommentáltam a látottakat. Amikor végeztünk, csak egy kérdése volt:

- Az egyiptomiaknak volt zsebkendőjük?

***

Anya, azt álomdtam, hogy felnőtt voltam és mentem az utcán és nyomkodtam a telefonom. Férjet kerestem. És akkor jött egy fiú, aki elkapott és megkérdezte: Lennél a feleségem? És megfogtam a karját és berántottam a kocsimba. Hazavittem és otthon beküldtem a szobába számítógépezni, hogy legyen egy kis nyugtom.

***

Hévizen sétáltunk egyik este, amihez Szonjának már nem sok kedve volt. Húsz perc után nyafogott, hogy menjünk már vissza. Közben elkérte a telefont, hogy lefényképezze a tér összes virágát. Egyesével. Majd egy szobor következett.

- Ő ki? Már meghalt?

- Azt írja a tábla, hogy ő Gróf Széchenyi István. Igen. Már meghalt.

- Jó, lefényképezem.

Továbbsétálva egy tűzfalon hatalmas festett vagy mozaikkép Szent Istvánról. 

- És ő ki? - kérdi Szonja.

- Képzeld ő is István.

- A gróf?

- Nem ez egy másik. Ő király volt. És igen, már ő is meghalt.

- Spirál István?

- Szonja, miért pont spirál?!

- Mert inspirál. 

És elmélyítette a hangját és rötyögve folytatta az utat: Én, Spirál István...

És sírtunk a nevetéstől.

***

A tordasi kalandparkban voltunk. Kisebb zsörtölődések zajlottak a kötélpályán, miközben kitartóan mászott.

- Szonja, mit morogsz folyton magadban? - kérdeztem.

- Jaj ezt a drótot csinálhatták volna selymesebbre. Beleszőhettek volna mondjuk selyemszálakat. Teljesen kipirosodott már a tenyerem!

***

(Elég korán) Reggeli közben:

- Mira szerintem már tud konfettálni.

- Mit csinálni? - kérdezek vissza.

- Azt hiszem konfettálni.

- Az valami akrobatikus dolog?

- Nem...

- Tudja lassan sütni a húst? Az konfitálás.

- Neem...

- Akkor be tud mutatni valamit hangosan? Az konferálás.

- Neeeem...

- Akkor konfettit szórni?

- Neeem, Anya! ...

- Kokettálni?

- NEM!

(és már mindhárman dőlünk a nevetéstől)

- Akkor mit tud?

- Tudod, azt, hogy al-ma.

- Ahhh... szótagolni?!

- IGEN!!!

***

- Anya, a másik oszály az A vagy Á?

- A

- Akkor miért mondja mindenki Á-nak? Hiszen az egy másik betű!

***

Vacsora közben:
- Anya, szerintem az orvvadászok azért "orrvvadászok" mert nagyon jó az orruk és sok állat szagát megérzik... Vagy sok orruk van és sokat vadásznak... 
- Hááát... Szonja, ez most, hogy jutott eszedbe? 
- Csak úgy. Az orromra gondoltam. És, hogy milyen lehet egy "orrvadász"...

***

Egy hónap iskola után, egy fáradt hiszti a hat éves szájából:

- És különben is mikor vesztek már végre nekem egy saját tabletet?! Meg egy telefont?!

(mondjuk azt nem tartom viccesnek, hogy ilyen egyaltaltalan az eszebe jut. de akinek 6 évesen informatika óraja van ugye, ami szintén nem vicces, inkább döbbenetes. szóval csak meglepett a dolog. ezt a kirohanást úgy négy évvel későbbre vártam.)

***

- Anya, egyszer én is leszek ügyeletes az iskolában?
- Igen, Szonja, majd ha felsős leszel.
- De én már felsős vagyok!
- Na ne mondd... Elsős vagy! Az még az alsó. De Regi például már felsős.
- Neeem anya. Én a másodikon vagyok, az van felül. Regi pedig alattunk. Azt hiszem a földszinten. Úgyhogy ő az alsós és én a felsős.

***

- Képzeld anya, ma nem csak angol óránk volt, hanem egy olyan nyelv, amit senki nem ért. 

- Halandzsa?

-Igen!

- Van halandzsa óratok is? Szuper! Mi meg régen csak oroszt tanultunk...

***

Szonja nagyon lassan készülődik reggelente.

- Szonja, te egy SLOW-mozgalom vagy...

- Igen én egy lómozgató vagyok...

***

Suli után, játszótéren.

- Anya, azt mondta Netti, hogy a fogtündér nem is létezik és, hogy csak a szülők cserélik ki a fogat pénzre vagy ajándékra.

- És szerinted ez igaz?

- Nem. Szerintem van fogtündér.

- Szerintem is.

- Akkor jó.

***

- Apa engem is vegyél fel! Nem vagyok nehéz, csak egy darabka vagyok anyából!

A fekete-fehér lány

Vakáción

A 40 fokos hőségben elővettük a djeco Pirates! kalózos társasjátékot, majd pár kör végeztével Szonja kérte, hogy ne pakoljuk el, játszani szeretne még egy kicsit vele, amíg én elkészítem az ebédet. (A játékban a táblán kívül csak egy hajó, térképek, kincsesládák, aranyrögök és a térképhez tartozó fából készült házak, kagylók, pálmafák és hegyek vannak. Kalóznak nyoma sincs.) Közben persze mese kerekedett a kalózról és feleségéről akik világ körüli útra indultak. Lerajzoltam, amint bőröndökkel megpakolva hajóznak a naplementében. 

És persze ő is:

Szonja verziója röviden: A kalóz a nagy utazás előtt egy hajókatalógusból választott magának és kutyájának új hajót, feleségének pedig egy szál virágot. A kalóz felesége - aki úgy tűnik szeret énekelni és 13-as a lába - imádja a cipőket, és szintén egy reklámújságból próbál a megfelelő méretben új lábbelit válsztani magának. Kutyájuk mindeközben egy úszó csontra bukkan a tengeren... :)

Apróságok

' Morning Denmark!

A Kishableány és egy turistarák a koppenhagai parton köszöntik a napot

Mimikri

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor hagyta el Szonja száját az "Éhes vagyok" kifejezés az elmúlt hat évben. Legutóbb vasárnap délben, félúton Szeged felé. Az almát fél órával korábban kínálgattam, nem kérte. Megettem. Viszont a táskámban lapuló csomag mogyorót sehogysem sikerült kinyitni, úgyhogy pár perc küzdelem után feladtuk és megálltunk az első adandó lehetőségnél. Beültünk egy benzinkút kávézó részére, Szonja evett, mi ittunk egy-egy kávét és közben kedvenc láthatatlan elfoglaltságomat műveltem: az embereket figyeltem. Kint épp egy család szállt ki egy fehér autóból: csinos anyuka, karjában egy szőke kisfiú, az apuka büszke tekintete pedig a sötét napszemüveg alól is világosan átsütött.  
Szonja odahajolt hozzám:      
- Anya mit nézel?
- Azt a gyereket.      
- Én is.        
- Meg az apuka pocakját. - vallom be őszintén.
Erre Szonja is rámered, majd komoly arccal -  szemét a termetes hasról le nem szakítva - határozott hangon megszólal:
- Ő egy tengeri csikó.
Kizökkenek a bambulásomból.
- Hogy micsoda? - nézek rá nevetve.                     
- Egy tengeri csikó. Átváltozott emberré, és az ő hasában van a kisbabájuk. - magyarázza átszellemülten.
- Ahhh, értem. Jól álcázza magát...

Ilyen az, amikor a gyerek lexikális tudása és fantáziája összeköti az információt a látottakkal.

Reggel

Egy majdnem átlagos péntek reggel a majdnem hatéves szemszögéből.

Szonja ma reggel épp a padlón csúszott-mászott kifelé a szobájából, majd felugrott az apja nyakába és cérnahangon közölte, hogy egy pók motoszkál a szivacs ugróiskolán. Én -  a pókfóbiás -  csak legyintettem a konyhából, hogy "Nyugi, biztosan csak ugróiskolázni támadt kedve, csak éppen senki nem játszik vele" és nyugodtan kavargattam a tovább a kávémat.

Majd reggeli után, cserébe a mai napos cetliért - ezt legközelebb kifejtem - lerajzolta nekem Szonja ezt a szituációt kicsit továbbgondolva: 

Póklány boldog, mert talált játszópajtást - egy másik igen termetes példányt - és láthatóan elég jó hangulatban készülnek az ugróiskolázásra. Szonja - frissen kirúzsozva?! - a madárfiókát eteti, miközben én elcsalom a másik újonnan beköltözött madarunkat és repülni tanítom. Vélhetőleg a nappaliban - mert ugye ott lóg a lámpa a fejünk fölött. Ja és ott a villanykapcsolón egy kisebb, félénk pók ücsörög és figyeli a viháncoló póklányokat.

A színes építőkockák a majd jóllakott kismadárnak vannak odakészítve, hátha ő is kedvet kap valami játékhoz.

Az ANYA 12-re nem kérdeztem rá. Bár testalkatom alapján a gyerekosztályon épp e korosztály ruhaméretéből szoktam válogatni magamnak, úgyhogy nem tévedett olyan nagyot a koromat illetően sem. Csak épp még kétszer annyit.